Elismerés alapítványunknak a Postai Világnapon

Budapest, 2019. október 9. – A Postai Világnap alkalmából Budapesten rendezett központi ünnepségen alapítványunk kuratóriumi elnöke és titkára vezérigazgatói elismerésben részesült.

A budapesti Fővám téren lévő Bálna rendezvényközpontban tartott postai világnapi díjátadó ünnepségen a kormány nevében dr. Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár köszöntötte a postásokat. Schamschula György vezérigazgató ünnepi beszédében bemutatta a Magyar Posta Zrt. helyzetét, méltatta a postás dolgozók szerepét és áldozatvállalását abban, hogy stabilizálódott a társaság gazdasági helyzete, javultak eredményei. Több száz postai díj átadására került sor, a kiemelt társasági díjaktól kezdve (Év Postása, Postás Példakép stb.) a vezérigazgatói dicséreteken át a különféle szakágazati elismerő oklevelekig. A 40-45-50 éves munkaviszonnyal rendelkezők elismerésére is ekkor került sor.

Külön öröm számunkra, hogy alapítványunk is részesült elismerésben: Tóth László kuratóriumi elnök és Lovászi József titkár Vezérigazgatói Dicséret kitüntetést vehetett át Schamschula György vezérigazgatótól.

 


Köszönetnyilvánítás

Úgy érezzük, a vezérigazgatói elismerés nemcsak a mi személyünknek szólt, hanem a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány egész eddigi teljesítményének, amiben benne van az a közel másfél évtizeden át végzett, lelkes és áldozatkész munka, amit a kuratórium és az ellenőrzőbizottság tagjai, az állandó és alkalmi önkéntes segítőink, Szentes posta egykori és mai vezetői, több munkatársa, és sok-sok külső támogatónk végzett a régió postatörténeti emlékeinek gyűjtésében, feldolgozásában, kiállítássá rendezésében, tanulmányok megírásában, kötetbe rendezésében és publikálásában, valamint több mint 40 dél-alföldi város és község postajubileumi ünnepségének és közel 30 további alkalmi kiállítás megrendezésében, mindezek eredményeként pedig a Magyar Posta régióbeli elismertségének és népszerűségének erősítésében.

Ezúton is megköszönjük mindenkinek az eddigi munkát és támogatást, s ezután is számítunk az alapítvány tevékenységéhez nélkülözhetetlen segítségükre!

Köszönetünket fejezzük ki a Magyar Posta Zrt. Kelet-Magyarországi Területi Igazgatósága korábbi és jelenlegi vezetésének a postai hagyományőrző- és a Postát népszerűsítő munkánk támogatásáért.

Végül köszönetet mondunk annak a 42 városi és községi polgármesternek, önkormányzatnak, postavezetőnek és helyi postás kollektívának, akik az elmúlt 10 évben – kezdeményezésünkre és közreműködésünkkel – a településük ünnepévé emelték a helyi posta megnyitásának jubileumát. Reméljük, hasonló fogadtatásban részesül kezdeményezésünk a következő években azokon a további településeken is, amelyeknek lakói ezután érkeznek postájuk megnyitásának jeles évfordulójához.

Szeged, 2019. október 10.

Tóth László és Lovászi József