Közel nyolcvanan tekintették meg állandó kiállításunkat ezen a napon

Szentes, 2024. május 8.

Igencsak mozgalmas délután volt ezen a napon a szentesi postatörténeti kiállítás háza táján.

15 órakor a „Mozgáskorlátozottak Csongrád-Csanád Vármegyei Egyesületének Szentesi Csoportja tekintette meg a tárlatot. A népes csapat igencsak rácsodálkozott a régmúlt idők postai és távközlési emlékeire. Különös tetszést aratott a működő technika és a korlátozások nélküli kipróbálási lehetőség. Többen ígéretet tettek, hogy ismerősökkel és unokákkal még visszatérnek.

A fenti társaság még javában ismerkedett a látnivalókkal, amikor 16 órakor befutott a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Szentesi Csoportja. A kísérők közül többen most tanulják a jelbeszédet, így különös és megható formában történt a kiállítás bemutatása. Ennél a csoportnál is hasonlóan magas volt az érdeklődés a látnivalók iránt. Többen közölték – a maguk módján -, hogy nagy élmény volt ez a délután.

A fenti két csoporton kívül egyéb látogatók is voltak ezen a napon.

Összesen közel 80-an tekintették meg a tárlatot. Labát László, Labátné Nan Piroska, Tóth László és Verók István gondoskodott a kiállítás bemutatásáról.

Fotók

Mozgáskorlátozottak Egyesületének csoportja:

 

Siketek és Nagyothallók Szövetségének csoportja: