Vésztő, 2010. július 02. – Ezen a napon a helyi posta születésnapi megemlékezésével és emlékkiállítás megnyitásával kezdődött a Városi napok eseménysorozata. A Sinka István Művelődési Központ adott helyet a rendezvénynek.
Kereki Istvánné postavezető köszöntőjében elmondta, hogy a város lakossága egy emberként állt a születésnapi kezdeményezés mögé. A Művelődési Központ helyet adott, a Művészeti Képzés zenészeket, táncosokat biztosított az ünnepséghez.
A megemlékezést Rácz Tamásné, a Kelet-magyarországi Területi Igazgatóság igazgatója tartotta, a kiállítást Kaszai János, Vésztő város polgármestere nyitotta meg.
Az ünnepi megemlékezésen adták át a „Milyennek látod a postát?” címmel óvodások és iskolások részére kiírt rajzpályázat díjait.
Nagy érdeklődéssel tekintették meg a résztvevők a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány által összeállított postatörténeti kiállítást, valamint Kass János Kossuth díjas grafikusművész bélyegterveit és bélyegeit.
Ugyancsak ezen a napon látott napvilágot a „Vésztői füzetek” 5. száma, amelyben Ladányi Károly – a település egykori jegyzője – Vésztő postaszolgáltatásának történetét írta meg. Ez a tanulmány később megjelent alapítványunk kiadásában is, a Múltidéző 3. című kötetben:
Ladányi Károly: Szemelvények Vésztő posta történetéből
Megjelent: Múltidéző 3. Szentes, 2015. 227-246. oldal
„Személyes” bélyeg és alkalmi bélyegzés
Sajtóvisszhang
Békés Megyei Hírlap, 2010. július 3.