Kiskundorozsma, 2011. augusztus 16. – Kiskundorozsmán 130 éve, 1881-ben nyílt önálló postahivatal. Ez alkalomból ünnepi megemlékezést és postatörténeti kiállítást szerveztek a helyi posta dolgozói alapítványunk és a Petőfi Sándor Művelődési Ház támogatásával.
Az ünnepségre nagyon sokan jöttek el, zsúfolásig megtelt a művelődési ház emeleti terme. Sokan az előtérből nézték-hallgatták a teremben zajló eseményeket.
A résztvevőket Török Istvánné dorozsmai postavezető, a rendezvény háziasszonya köszöntötte.
Ezt követően Széllné Tóth Ibolya, a Magyar Posta Zrt. Szegedi Területi Igazgatóság igazgatója mondott kiállításnyitó beszédet.
Az igazgató asszony felidézte a dorozsmai postahivatal megnyitásának történelmi előzményeit, körülményeit. Egyebek közt elmondta, hogy az 1867-es kiegyezés 
után gazdasági fellendülés köszöntött az országra, kibontakozott az ipar, fejlődött a vasúthálózat, fellendült a kereskedelem. Egyre több ember írt vagy kapott levelet, küldött pénzt vagy csomagot, és fizetett elő újságot. Egyre több postai szolgáltatásra volt tehát szükség. Ahogy a vasúthálózat terjedt, a vasút menti nagyobb településeken sorra nyíltak új postahivatalok. Ebben a fejlődő gazdasági környezetben nyitották meg 1881-ben a dorozsmai postahivatalt. Nemcsak leveleket és csomagokat lehetett benne feladni, hanem táviratokat is. Ez nagy szó volt akkoriban, hiszen a távirat jelentősen felgyorsította az információk áramlását. Sajnos, nem ismerjük az elmúlt 130 év történetének minden részletét. Annyi bizonyos, hogy a posta- és távírda-hivatalt 1881-ben nyitották meg. Ez a Magyar Királyi Posta és Távírdai Rendeletek Tára korabeli számában olvasható. Az 1900-as évek első felében a postás évkönyvekben „Kincstári postaház”-ként említik a dorozsmai postát, mint I. osztályba sorolt posta-, távírda- és távbeszélő-hivatalt. 1914-ben Kiss Ernőné volt a postamester. Benke Zoltán a következő, akinek a neve felbukkan a szaknaptárakban. 1931. február 1-jén nevezték ki postamesternek, és egészen 1944-ig szerepel az évkönyvekben. Benke Zoltán mellet a postán dolgozott akkoriban a felesége, László Anna is, a postakiadó pedig Kurucz Rózsa volt. A postaanyagot a vasútállomásról a postára lovas kocsival Gyuris Géza hordta, egy kézbesítő segítségével. Három belterületi kézbesítő volt ekkoriban: Joó Ferenc, Jernei István és Nemes András. A hírlapügyeket Szabó Lajos intézte. A külterületi kézbesítő, Kispál István, a mostani Zsombón át Forráskútig hordta a küldeményeket biciklivel. Rajta kívül minden kézbesítő gyalog járta a körzetét. A következő adat, amit az évkönyvekben találtunk, 1948-ból származik. Ekkor Püski Ferenc a postamester, aki négy kezelőnővel és négy altiszttel együtt szolgálta a dorozsmaiakat. A kezelőnők név szerint: Gaál Irén Lujza, Gyuris Mária, Vajda Erzsébet, Veres Erzsébet. Altisztek: Ézsiás Lajos és a már említett Jernei István, Joó Ferenc, Nemes András. A szemlekönyv alapján a hatvanas évektől hiánytalanul ismerjük a hivatal-, illetve postavezetők nevét: 1966-tól Papp István, 1968-tól Majoros István, 1969-től Nagypál Julianna, 1976-tól Makra Antal, 1986-tól Bálint Antalné vezette a postát, 2004-től pedig Török Istvánné a postavezető. A dorozsmai postások mindig nagy odaadással szolgálták a lakosságot. Az évforduló jegyében jelképesen hajtsunk fejet előttük! Köszönet minden egykori és mai dorozsmai postásnak! – mondta Széllné Tóth Ibolya postaigazgató asszony.
Vass József helytörténész Kiskundorozsma történetét ismertette, majd Sztriha Kálmán, egykori dorozsmai plébános helytörténeti könyvéből idézett (címe: Kiskundorozsma története, kiadták 1937-ben). Ebben olvashatók a következő, postai vonatkozású információk: 1861-től 1898-ig Karcsay Károly a saját gyógyszertárában nyújtott postai szolgáltatást Dorozsmán. A postai munkát a felesége, Strohmayer Jozefa végezte. 1898-tól 1919-ig Kiss Ernőné volt a postamester, aki a Karcsay-ház melletti saroképületbe helyezte át a postahivatalt. 1920-tól özv. vitéz Buzás Istvánné kapta meg a postamesteri állást, aki az egykori méntelepi helyiségben működtette a postát. A Postaigazgatóság 1927-ben vásárolta meg postai célra a Kossuth u. 36. szám alatti épületet. 1931. február 1-jétől Benke Zoltán volt a postamester. A dorozsmai posta 1991-ben költözött mai épületébe, a Dorozsmai út 194. szám alá.
A dorozsmai postások hangulatos műsorral készültek az emlékkiállítás megnyitására. Számos helyi előadót nyertek meg a rendezvényen való fellépésre. Mindjárt az elején egy postai témájú kabarétréfát adtak elő a Dorozsmai Versmondók Köre színjátszó csoportjának tagjai. Előadásuk óriási sikert aratott, a közönség a hasát fogta a nevetéstől. Az Azték Színjátszó és Tánccsoport két tagja, Fodor Henriett és Herczeg Krisztián a „Honfoglalás” című film „Szállj, szállj…” betétdalát énekelte, hangulatosan, tehetségesen. Gyuris Imre, életműdíjas dalénekes tanár nótacsokrot adott elő akkora sikerrel, hogy a közönség a végén együtt énekelte vele a „Nem fúj a szél, nem forog a dorozsmai szélmalom” című nótát. A műsor befejezéseként Mészáros Mária saját citerakísérettel szép népdalcsokrot énekelt.
A résztvevők a műsor után megtekintették a kiállítást, melyet a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány készített, s a dorozsmai postások egészítettek ki helyi fényképekkel, dokumentumokkal. A kiállítást Tóth László, az alapítvány kuratóriumának elnöke mutatta be a közönségnek. Tóth László hangsúlyozta, hogy a közönség valójában négy kiállítást láthat: egyet a magyar postaszolgálat, egyet a magyar bélyegek, egyet a dorozsmai posta történetéről, egyet pedig Kass János grafikusművész bélyegtervezői munkásságáról.
Maróti Mihály visszaemlékezése az 1940-es évek elejére
Maróti Mihály 1941-42-ben volt a dorozsmai posta „mindenese”. 1921. szeptember 23-án született, tehát ez évben tölti 90-ik életévét. Misi bácsi rendkívüli szellemi frissességgel idézi fel azoknak a háborús éveknek a postán töltött napjait, az egykori feladatokat.– A postamester – Benke Zoltán és felesége – László Anna, rajtuk kívül a postakiadó, Kurucz Rózsa – a későbbi Dr. Komócsin Mihályné – ezt a posztot mondanánk ma főpénztárosnak, bár a főpénztárt nem ő, hanem a postamester úr végezte. Ő csak a bevételezést és a kifizetéseket. Három fő kézbesítő: Joó Ferenc, Jernei István, Nemes András. A hírlapügyeket Szabó Lajos intézte. Volt egy külterületi kézbesítő is, Kispál István, aki föl, egész a mostani Zsombón át Forráskútig vitte a küldeményeket biciklivel. Egyébként rajta kívül mindegyik kézbesítő gyalog járta a körzetét. Az ellátmányt és a küldeményeket a vasút hozta, a dorozsmai állomásról lovas kocsis járatos, Gyuris Géza bácsi – ő akkoriban a Fő utcán lakott – hordta be egy kézbesítő segítségével ide a postára. Őt fogadta meg a postaigazgatóság, hogy fogatával végezze el ezt a munkát. Én rendes kisegítői létszámba tartoztam.
– Rendes létszámba tartozó-mit jelent?
– Előzetesen egy év gyakorlati időt. Ennek letöltésével lett jogosult a jelentkező a postatanfolyam elvégzésére.
– Mi volt a „mindenes” feladata?
– Szó szerint mindent, ami a Hivatalon belül volt. Kioktattak, hogy megy a pénzmenet, a felvétel, a bevételezés, pénzkezelés, a távírda. Sándorfalva – Szeged – Kiskundorozsma egy távírász-vonalon voltunk. Bizony, még az a szalagos „tititá” rendszer volt. Enyém volt a felvétel, mert én ismertem a Morse abc-t, tudtam forgalmazni. A telefonközpontot is én kezeltem. Negyven telefon előfizetőnk volt. A munkaidő reggel héttől este hatig tartott. Aztán még hat óra után is sokszor megkértek, „-van itt egypár távirat, Misikém, kézbesítse már ki!” Nem volt mit tenni, meg kellett csinálni. A „SAS”-behívókat azonnal, késedelem nélkül kellett kikézbesíteni, akármikor is jött. Még a táviratot sem kellett azonnal, de azt igen.
A postamester akkoriban ellátmányt kapott a Postaigazgatóságtól. Ez azt jelentette – többek között – hogy mennél kevesebb alkalmazottal tudta ellátni a feladatait annál több pénz maradt. Így például távirat kézbesítője volt is, nem is, mert egy részét a kézbesítőkkel küldte ki, a később beérkezőket meg velem, munkaidő után.
– Ezt mindet ingyen és bérmentve?
– Természetesen.
– Hol volt akkoriban a postahivatal?
– A volt Kossuth Lajos – a mai Negyvennyolcas utcában. Akkoriban úgy mondták: a „kincstári épületben”. Azt nem tudom, hogy azelőtt a mostani rendőrőrszoba környékén volt-e, csak annyit, hogy az azelőttit úgy nevezték: „a postás Búzásné”, attól vették át a Benkéék.
– Tudja-e, mennyit kerestek akkor a postai alkalmazottak?
– Nem igazán. Hogy a postamester mennyit, azt senki sem tudta közülünk, ő úgy gazdálkodott az ellátmányával, hogy mint mondta, amennyit meg tudott takarítani, az még az ő járandóságát növelte. Azt tudom, hogy egy kézbesítő akkoriban – még nem volt akkora infláció – 30 pengő körül keresett.
– A szolgáltatási díjakra emlékszik?
– Akkoriban sem volt olcsó a postai díjszabás. Egy egyszerű levél feladása 60 fillérbe került, egy ötkilós csomag 2 pengő volt. Ha hasonlítjuk, hogy akkor egy tojás 2 fillér volt, ki lehet számolni…
– Milyen volt akkoriban a postai munka?
– Közel olyan lehetett, mint mostanság. Felvettük, továbbítottuk a küldeményeket. Kihordtuk a leveleket, felvettük az átutalásokat, pénzküldeményeket. Egy belföldi levél átlagban egy hétig ment, míg célba ért. Kérdem én: akkor mi változott, mi korszerűsödött 70 év alatt? A Kunsági Szövőipari vállalatnak nagyon sok feladása volt, nagy levélforgalmat bonyolított, sok és nehéz csomagot adott fel. Sok volt akkor a postai rendelése, például a Tiszán-Dunántúlra egyedileg megrendelt szőnyegeket leszőtték, és a vásárlónak feladták utánvéttel. Mi meg cipeltük a nagy, nehéz, 20-25 kilós szőnyegeket, akár napi 20-25-öt is. Aztán ott voltak még az éjszakai ügyeletek, amiket el kellett látnom, mert a telefonkapcsolásokat akkor is el kellett végezni, nem voltak még automata központok. Napközben a postára telefonálni jövőket figyelni kellett, mennyi ideig beszél. Ezt homokórával mértük, fordítgattuk, húztuk a rovátkát, majd ahány percet beszélt azután fizetett. Nehéz volt a felvételt is intézni, meg a telefonálót is figyelni, mert ha elfeledkeztünk róla, velünk fizettették ki a telefonálás díját. Időnként jöttek ki az Igazgatóságtól, akkor úgy mondták „rovancsolni”, na, attól irtóztunk, mert felforgattak mindent. Nagyon szigorúak voltak! Volt akkoriban sok fiókbérlőnk is, akik nagy levélforgalommal voltak, mint a már említett Pamutszövő, az Eszes-malom, a Rácz Ferenc fakereskedés, a Plébánia, a Csendőrség.
– Mit szeretett a postában?
– A pontosságot, a precízséget. A postai dolgozóknak akkoriban tekintélyük volt, megbecsültek minket, megbecsülték a munkánkat. Kötelességtudatra nevelt. Igaz, végtelen nagy szigor uralkodott, fegyelem, titoktartás volt akkor, nem lehetett kibeszélni, ki, kitől kapott, ki, kinek írt levelet, mit írt benne. A távírón jött magán, vagy hivatalos üzenetet lejegyeztem, de még a postamesternek sem mondhattam el, mit tartalmazott a szalag! De ez most is így van. Szép, meghatározó korszaka volt az életemnek az itt töltött két év!
– Mi történt azután?
– Vége lett a postai karrierről szőtt álomnak. Behívót kaptam, katona lettem. A leszerelés után, a háború végén, a fogságból hazajövet jelentkeztem, de az „új rend” nem fogadott vissza. Politikailag megbízhatatlanná vált, aki a régi rendben szolgált. Pedig hej, de szerettem ezt a munkát…
SAJTÓ, TV, INTERNET
Bélyegtől a kurblis telefonig
Szeged – Hogy fér rá a Feszty-körkép egy bélyegre? – többek között ez is kiderül azon a vándorkiállításon, amelyet a kiskundorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban rendeztek.
A településen 130 éve nyitott meg az első posta: a tárlaton korabeli helyi iratokat, takarékbetétkönyveket, és képeslapokat is láthatnak az érdeklődők, sőt egy 1924-es „kurblis” telefont is kipróbálhatnak.
Bélyegtől a kurblis telefonig: vándorkiállítás nyílt a kiskundorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban. Fotó: Schmidt Andrea
A Magyar Királyság postatérképén megfigyelhetjük, milyen útvonalakon közlekedtek a postakocsik. Kiderült: Gátéren az útviszonyok miatt még mindig lovas kocsival viszi ki a nyugdíjat és a leveleket Kulik István postás. Tóth Lászlótól, a Dél-Alföldi Postatörténeti Alapítvány kuratóriumi elnökétől megtudtuk: korábban titoktartási kötelezettséget és engedelmességi fogadalmat tettek a postások az uralkodónak vagy az épp aktuális hatalomnak. Ezekből is olvashatunk ízelítőt.Különleges bélyegek reprodukcióival ugyancsak találkozhatunk: többek között Kass János Kossuth-díjas grafikuséival – 50 témakörben 88 bélyeg fűződik a nevéhez.
KISKUNDOROZSMA POSTA VEZETŐI 1969-2004 KÖZÖTT
KISKUNDOROZSMA POSTA VEZETŐJE ÉS DOLGOZÓI, 2011 AUGUSZTUS
