Magyar-szlovák bélyegkiállítás Békéscsabán

Békéscsaba, 2013. június 04. – A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége „Magyarország-Szlovákia” bélyegkiállítást rendezett Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban. A kiállításra kölcsönadtuk a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány gyűjteményéből a magyar bélyegtörténetet és Kass János bélyegterveit, bélyegeit bemutató anyagunkat.

A „Magyarország-Szlovákia” bélyegkiállítás megnyitó ünnepségére 2013. június 4-én került sor. Dr Csicsely Ilona, a békéscsabai önkormányzat képviselője, a megyei szlovák önkormányzat elnöke és Szente Béla, a Csabagyöngye igazgatója köszöntötte a megjelenteket.

A Szlovák Köztársaság főkonzulja, Stefan Dano beszédében örömét fejezte ki, hogy a szlovák és a magyar bélyeggyűjtők szövetsége a sikeres szlovákiai kiállítás után ismét úgy döntött, hogy egy közös nemzetközi bélyegkiállítást rendez Békéscsabán, mely várost a Magyarországon élő szlovákok fellegvárának tartanak.

Ezt követően Tóth Csaba Kornél, a MABEOSZ elnöke, majd Miroslav Narsik, a Szlovák Bélyeggyűjtő Szövetség elnöke méltatta a bélyeggyűjtők munkáját, a gyűjtői tevékenység sokrétűségét,

Dr Szalay Tibor, a Békéscsaba Város Bélyeggyűjtő Kör elnöke a kör 60 éves elmélyült és lelkes filatelista tevékenységéről összeállított anyagra hívta fel a figyelmet. Szeretettel beszélt a körben folyó érdekes gyűjtői munkáról.

A bélyegkörök sokszínű kiállítási anyagait bizottság értékelte és a díjakat a szponzorok adták át a körök képviselőinek. A bélyeggyűjtés különböző területeiről, ágazatairól kb 100 keretoldalon láthatunk metszetet.

A bélyeggyűjtő körök tablóin kívül a tárlaton a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány magyar bélyegtörténeti és Kass János bélyegterveiből, bélyegeiből készült anyaga is kiállításra került.

A rendezvényen a Békéscsaba 1 Posta alkalmi postát működtetett. Az erre az alkalomra készített személyes bélyegen a Csabagyöngye Kulturális Központ képe szerepelt. A magyar és szlovák posta alkalmi bélyegzőivel bélyegezték le a vásárolt képeslapokat és alkalmi borítékokat.

A megnyitó ünnepség után előbb a Magyar Posta, majd a Szlovák Posta bemutatkozására került sor. Péterffy Gábor filatéliai igazgató a magyar bélyegkiadás jelenlegi helyzetét mutatta be színes prezentáció segítségével. Adrian Ferda, a szlovák bélyegkiadásról tartott előadást magyarul.

Mindketten örömmel mutatták be a legszebb bélyegeket, melyek az utóbbi években nemzetközi díjakat nyertek. Felhívták a figyelmet az idei legszebb EURÓPA-bélyeg versenyre. Az EURÓPA legszebb bélyegének járó díjakat szakmai zsűri, illetve a közönségszavazatok döntése alapján osztja ki a szervezet. A Magyar Posta eddig négyszer lett első és egyszer második. Az idei év témája a „postai furgonok”. A Magyar Posta 2013-as pályázatának egyik címlete az 1914-ben készült Csonka-féle csomagszállítót, a másik, egy Ford postásfurgont ábrázol.

 

Az eseményről Nagy Istvánné tudósított, a fotókat Gáspár Elemér készítette.

BÖNGÉSSZEN TOVÁBB...

225 éve nyíltak az első postaállomások Békés megyében Több Békés megyei város ünnepli idén postája jubileumát. Elsőként Tótkomlós, 2013. április 20-án. „Őfelsége a közösség kényelmére és a nyilvános leve...
Korszerű szolgáltatások a Magyar Postától Rövidfilmek a Magyar Posta  új, modern szolgáltatásairól   Még több nézegetni valót talál a Magyar Posta Youtube-csatornáján... .....
150 éves postáját ünnepelte Hajós város Hajós, 2018. május 11. - 150 éve, 1868-ban nyílt posta Hajóson. Erre és az eltelt másfél évszázad postai eseményeire emlékeztek május 11-én pénteken 1...
Kiállítás és konferencia a Távközlési Világnap alkalmából Szentes, 2018. május 26. - A távközlés múltjáról és jelenéről, valamint az informatika és a robotok jövőjéről szóló szakmai rendezvényt tartottunk 201...
110 éves postáját ünnepelte Árpádhalom Árpádhalom, 2017. július 15. - Ezen a napon ünnepelték Árpádhalom községben a helyi posta megnyitásának 110. évfordulóját.  Az évforduló tiszteletére...