Kiállítás-látogatók Miskolcról és Budapestről

Szentes, 2021. augusztus 12.

Ezen a napon összesen 56 fő tekintette meg a kiállításunkat.

A Miskolci Közigazgatási Nyugdíjas Egyesületének tagjai nagy érdeklődéssel nézték a 100 évnél idősebb, de még működő technikai berendezéseket. Néhány nyugdíjas elmondta, hogy a látottak alapján több ifjúkori emléke elevenedett fel.

Ugyanezen a napon családjával együtt tekintette meg kiállításunkat Budapestről a BME VIK Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének oktatója, aki a MESz-1, az első magyar elektromechanikus számítógép működésének reprodukálásán dolgozik.

A látogatók kedvező véleményt mondtak a bemutatott tárgyakról és a múlt emlékeinek ápolásáról. Örültek, hogy eljutottak Szentesre.

Juhászné Pálnok Lenke, Labát Pál László, Megyesi Józsefné, Tóth László és Verók István gondoskodott az idegenvezetésről, illetve a vendégek kalauzolásáról.

A miskolci csoport a postatörténeti kiállítás megtekintése után Szentes belvárosával ismerkedett. Tóth László idegenvezetőként ismertette a város történetét. Bemutatta Szentes több impozáns épületét, szobrát. A rövid látogatás csak ízelítőnek volt elég, de hisszük és reméljük, hogy többen és több időre vissza fognak még térni Szentesre.