50 éves az irányítószám

Ötven éves a postai irányítószám Magyarországon. 1973-ban vezették be. Erre emlékezve jelent meg a napokban a Magyar Posta Zrt. alábbi három animációs kisfilmje a Youtube-on, amit ezúton osztunk meg a dapta.hu olvasóival:

 

„A Magyar Posta a hetvenes évek elején nagy erőkkel kezdte népszerűsíteni az irányítószámokat. A reklámkampányban központi szerepet kapott az akkor 80 esztendős Siménfalvy Sándor karakterszínész, a Nemzeti Színház egykori tagja. Ő alakította azt a postás bácsit, aki – legalábbis a televízión keresztül – nap mint nap becsengetett a háztartásokba, emlékeztetve a nézőket az irányítószám feltüntetésére. Ugyanekkor lett a posta kabalafigurája az a holló is, amely túlméretezett csőrében levelet tart, Szilágyi Erzsébet történetét megidézve.” (Forrás: index.hu)

Íme két archív reklámfilm, amivel 1973-ban a televízióban igyekezett a Magyar Posta a lakossággal megismertetni az irányítószámok szerepét.

 

 

„Nagyszabású előkészítő munka eredményeként két hónap múlva már a levelek 90 százalékára írtak irányítószámot a feladók. 1975-ben született döntés a Toshiba gépsor beszerzéséről, amely 1978. december 1-jén kezdte meg működését. MAGYARORSZÁG JAPÁN UTÁN A VILÁG MÁSODIK ORSZÁGA VOLT, AHOL A FELDOLGOZÓBERENDEZÉS A KÉZZEL CÍMZETT LEVELEKEN IS KÉPES VOLT FELISMERNI AZ IRÁNYÍTÓSZÁMOKAT a borítékokon lévő három piros vonal mellett.” (Forrás: index.hu)

 

Korabeli irányítószám-füzetek:

 

Ez pedig egy 2021-ben készült ismeretterjesztő kisfilm az irányítószámok szerepéről, hasznáról (a Leveles professzor c. sorozatból):