147 év után megszűnik Magyarországon a távirat

 

A Magyar Posta Zrt. közleménye

2021. április 6.

A Magyar Posta 2021. április 30-tól kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és Posta-Világfax szolgáltatásokat. A távirat iránti igény az elmúlt évtizedben jelentősen lecsökkent, számos európai ország már megszüntette ezen szolgáltatását.

Magyarországon az első táviratot 174 éve, azaz 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is. A távirat a maga korában óriási jelentőségű információtovábbító médium volt, de jelentősége előbb a telefon széleskörű elterjedésével fokozatosan, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan lecsökkent.
Míg 30 évvel ezelőtt évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. 2020-ban összesen 23 ezer volt a feladott táviratok száma. A Magyar Posta a táviratot, mint egyetemes szolgáltatást 2600 postán kínálta.

A távirat lényegében egy rövid szöveges üzenet, melyet a Posta meghatározott időn belül kézbesít a címzettnek. Az egyszerű levéltávirat mellett népszerű volt az úgynevezett dísztávirat is, amikor a feladó a rövid szöveges üzenet mellett képet, rajzot vagy fényképet is küldhetett a feladónak.

A távirat magyarországi kivezetése nem példa nélküli, számos európai országban, köztük Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában is megszűnt.

A távirat szolgáltatás kivezetése a Magyar Posta modernizálási programjához illeszkedő változás, hiszen a vállalat vezetésnek célja az ügyféligényeket lefedő termék- és szolgáltatáskínálat kialakítása, figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat.

Magyar Posta Zrt.

Sajtóvisszhang

ATV Magyarország
Heti Napló Sváby Andrással

 

gyongyostv.hu

 

magyarorszagom.hu

https://www.magyarorszagom.hu/megszunik-a-tavirat-noe.html

blikk.hu

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/magyar-posta-tavirat-megszunik/zrfmn01

mandiner.hu

https://mandiner.hu/cikk/20210407_hova_lesznek_az_emlekek_bucsu_a_tavirattol

 

Táviratok a Postamúzeum gyűjteményéből

 

 

A magyarországi távíró története

Távírómúzeum.hu

http://taviromuzeum.hu/

 

A magyarországi távíróhálózatok története az első világháborúig

https://www.magyar-elektronika.hu/index.php/component/content/article/34-tartalom/901-a-magyarorszagi-tavirohalozatok-toertenete-az-els-vilaghaboruig

 

Képek és videók a Google-keresőben

Google képkereső

távíró

távirat

Google videókereső

távíró

távirat

 

Honlapunkon: távírókiállítás + a szentesi távíró története

 

https://dapta.hu/140-eves-a-szentesi-taviroszolgalat-tortenete/

https://dapta.hu/tavirotorteneti-minitarlat-szentesen/

 

És egy kis humor a végére…