Vendégek Sepsiszentgyörgyről

Szentes, 2017. szeptember 15. – Szentes romániai testvérvárosából, Sepsiszentgyörgyről érkezett vendégek látogatták meg postatörténeti kiállításunkat. 

2016. szeptember 17-én nyílt meg Sepsiszentgyörgyön a Puskás Tivadar Szakközépiskolában a Távközlési Kismúzeum. Alapítványunk vezetése érdeklődéssel olvasta a Háromszék című újságban az  erről szóló tudósítást. 2017. április 28-án – miután  Szentes  és Sepsiszentgyörgy testvérvárosi megállapodást kötött egymással – elhatároztuk, hogy keresni fogjuk a két kiállítás együttműködésének lehetőségét. Ilia Mihály professzor úr és sepsiszentgyörgyi barátai révén jutottunk el Csáky Ernőhöz, az ottani távközlési kiállítás alapítójához. Ettől kezdve fölgyorsultak az események.  

2017. szeptember 12-én Szentes város három testvértelepülésének üzleti delegációja érkezett Szentesre.  Köztük a sepsiszentgyörgyi küldöttség is, amelynek Bokor-Tóth Zoltán volt a csoport vezetője.

Nagy örömünkre a küldöttség tagja volt a sepsiszentgyörgyi távközlési múzeum alapítója, Csáky Ernő is. Ő az üzleti programokról részben lemondott, hogy részleteiben is megismerje szentesi postatörténeti kiállításunkat, valamint segítségünkkel megtekintse a helyi honvédségi- és vasúttörténeti kiállítást.

Megtiszteltetés volt számunkra, amikor 15-én a Szentesi Önkormányzat képviselői és a sepsiszentgyörgyi csoport tagjai megtekintették a kiállításunkat. Az egy órásra tervezett program több mint három órán át tartott. Érdeklődés és barátság jellemezte. Döntés született, hogy a két, szakmailag hasonló kiállítás keresi az együttműködés lehetőségét, és belátható időn belül együttműködési megállapodást köt. Reméljük, ezzel a két testvértelepülés együttműködése új színfolttal gazdagodik, és az emberi kapcsolatok is erősödni fognak.



Egyéves a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Távközlési Kismúzeum

 2017. október 18., szerda, Magazin

Csáky Ernő tárlatvezetés közben. Szekeres Attila felvétele

 

Megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez, befolyásolni a jövőt – ez a gondolat vezérli az egy évvel ezelőtt – 2016. szeptember 17-én – felavatott Puskás Tivadar Távközlési Kismúzeum működését. Az évforduló alkalmából szervezett ünnepséget október 20-án 16 órától tartják a gyűjteménynek helyet adó sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában.

A kis távközlési múzeumot a Puskás Tivadar Szakiskolában Újfalvi István mérnök-tanár kezdeményezésére, Demeter Dávid igazgató-tanár támogatásával, Péter Sándor tanár közreműködésével, Bokor Zoltán tanácsaival és számos nagyobb cég támogatásával alapította Puskás Attila és Csáky Ernő. Alapját Csáky Ernő magángyűjteménye és Puskás Attila kutatásai alapján összegyűjtött dokumentációs anyag képezi, továbbá egy hattagú rádióamatőr klub adó-vevő készüléke egészíti ki. A múzeum létrehozásában közreműködtek szakoktató mesterek, tanárok, mérnökök. A gyűjtemény fontos célja, hogy a látogatókkal megismertesse a székely Puskás Tivadart, valamint a civil és katonai távközlési eszközöket.
Az első teremben olyan tárgyak láthatóak, amelyek a mindennapi életben ismeretlen, különleges világ részei, és saját korukban is ritkaságszámba mentek. A második teremben már tömeggyártásban készült eszközök kaptak helyet. A működőképes eszközök bemutatóján túl a legkorszerűbb interaktív látványelemek és kiállítási tartalmak teszik emlékezetessé a látogatást. A gyűjteményben többek között Balint Mihai és csoportja jóvoltából a sepsiszentgyörgyi távközlés múltjának egy jókora szelete is fellelhető, ahogyan a hajdanán használt szórakoztató elektronika emlékei – korabeli lemezjátszók, szalagos magnók és a különböző korok tévékészülékei is. A Varsói Szerződés keretében használt kis kapacitású és kis teljesítményű híradó készülékeken kipróbálható a morzézás. Követhető, hogyan fejlődtek a telefon- és egyéb táv-, illetve hírközlési készülékek az elmúlt száz évben. A kiállított eszközök nagy része működőképes: a klasszikus Commodore 64-es számítógép, telefonok, távírógépek, a morzebillentyűk, rádiókészülékek.
A múzeum mindenki előtt nyitva áll, bárki kipróbálhatja a legendás eszközöket.
CSÁKY ERNŐ

Letölthető fájl:

 

További információk az Interneten

 

PUSKÁS TIVADAR HÍRKÖZLÉSI KISMÚZEUM, SEPSISZENTGYÖRGY

KOVÁSZNA MEGYE TURISZTIKAI PORTÁLJA

BÖNGÉSSZEN TOVÁBB...

Kiállítás és konferencia a Távközlési Világnap alkalmából Szentes, 2018. május 26. - A távközlés múltjáról és jelenéről, valamint az informatika és a robotok jövőjéről szóló szakmai rendezvényt tartottunk 201...
Iskolások vetélkedője Szentesen Szentes, 2017. Június 9. - Ezen a napon Szentesen 13 helyi iskoláscsapat szellemei vetélkedője zajlott. Az egyik helyszín Szentes 1 posta, alapítványu...
Szakmák Éjszakája Baján – kiállítás a postáról középiskolásoknak Baja, 2018. április 13. - A Szakmák Éjszakája országos pályaválasztási program keretében Baján a postát is népszerűsítették a Türr István Gazdasági Sz...
Postai Világnapi beszélgetés a Rádió 88-ban Szeged és környéke, 2015. október 9. - A szegedi székhelyű Rádió 88 terjedelmes beszélgetős műsort szentelt a Postai Világnapnak. A riporter beszélget...
Dél-alföldi Postások Napja Szeged, 2010. április 18. - A Postás Szakszervezet Szegedi Területi Bizottsága 2010. április 18-ikán hagyományteremtő szándékkal szervezett egész napo...