Rólunk írták, mondták – 225 év története Garán

BajaTV, 2011. június 16. – A Bajai Televízióban megjelent tudósítás szövege a városi televízió honlapján. 

225 év története Garán

  • június 16, 2011

225 évvel ezelőtt nyitották meg a garai postaállomást. Ebből az alkalomból szerveztek emlékműsort és kiállítást a hivatal dolgozói és a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány. Az ünnepségen a falu apraja-nagyja, a hivatal jelenlegi és az egykori dolgozói, valamint a posta országos és helyi vezetői vettek részt.

Az idők során feltalálták a távírót és a telefont, de egy valami nem változott: a levelet még most is a postás hozza. A történelmi események felidézésekor elmondták, posta már 2000 éve létezik, maga a szó római eredetű, és nem is olyan régen Bécs és Buda között hetente egyszer járt csak a postakocsi. Garán az első állomást 1786-ban létesítették, majd az úgynevezett fix pontot a hírközlés fejlődésével hozták létre. Az első épületet 150, míg a mait 20 évvel ezelőtt építették. A hivatal jelenleg 3 kézbesítőnek, 3 bent dolgozónak, valamint egy mozgó postásnak ad munkát. Az itt lakók és a környékbeliek elégedettek a szolgáltatással.

Széllné Tóth Ibolya – igazgató, Magyar Posta Zrt. Szegedi Területi Igazgatósága
Megítélésem szerint a 225 év alatt is elégedettek lehettek. Az valóban nagy dolog, hogy egy faluban, amely nem is olyan hatalmas lélekszámú, 225 éven keresztül folyamatosan van postai szolgáltatás. Az, ami 225 évvel ezelőtt volt, az egy postaállomás volt, tehát a postakocsiknak egy pihenőállomása volt, és most már fix pontos posta van.

A műsorból kiderült, hogy a garai intézmény fenntarthatósága az utóbbi évtizedekben nem forgott veszélyben, viszont nagyon sok gazdája volt. Egy ideig szerb fennhatóság alatt állt, tartozott a pécsi területi igazgatósághoz, az utóbbi évek átszervezései miatt pedig több név is szerepelt a vezetői között.

Faa Béla – polgármester, Gara
Akármilyen technikai fejlődés jön, azért az emberek között a postás, mint kapocs, megmarad mindig. Ahogy a beszédemben is mondtam, bárminél többet ér az élő szó, többet ér egy-egy mosoly. Ahogy Kodály Zoltán is mondta, hogy két ember között a legrövidebb út a mosoly. Én azt hiszem, ez egy örök igazság, és a postások munkájában rengeteget jelent.

A szervezők meghívták azokat is, akik egykor valamilyen kapcsolatban álltak a postával. Dániel József édesapja  1939-48-ig volt a garai posta vezetője. A nyugalmazott főiskolai tanár szívesen idézte fel emlékeit ebből a korszakból.

dr. Dániel József – nyugalmazott főiskolai tanár
Ezek garai ifjúságom idején eltöltött évek, négy elemi iskolai osztályt végeztem itt. Nagy szeretettel emlékeznék vissza egykori tanítómra, Lajtai Nándorra, aki azután Bajára került, valamint a falunak a rendkívül kedves népére, publikumára, amely meg kell mondanom, hogy sok tekintetben a jövő Magyarországa számára is példát mutat.

Az intézmény elõterében egy kiállítást is szerveztek a dolgozók. A tablókat a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány ajánlotta fel, amelyeken a magyar királyi posta története látható. Ezt kiegészítik a garai és bajai postatörténeti emlékek, valamint Kass János Kossuth-díjas grafikusművész bélyegei. A tárlatot június 17-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

 Forrás: http://www.bajaitelevizio.hu/?p=1932

2011. június 16.

BÖNGÉSSZEN TOVÁBB...

Rólunk írták – 225 éve nyílt postáját ünnepelte Szentes városa varosivisszhang.hu, 2012. szeptember 29. - Tudósítás Szentes 1 posta jubileumi ünnepségéről a szentesi varosivisszhang.hu hírportálon.  225 éve nyí...
Rólunk írták – Vezetőváltás a Szentes 1 posta élén Szentesi Élet, 2011. július 28. - 2011. június 22-én vezetőváltás volt az alapítványunk kiállításának otthont adó Szentes 1 posta élén. Juhászné Pálno...
Rólunk írták – A forint ünnepén szentesinfo.hu, 2006. augusztus 4. - A szentesinfo.hu hírt adott a forint hatvanadik születésnapja alkalmából Szentesen rendezett megemlékezésünkről. ...
Rólunk írták – Kulcs helyi értékeinkhez: postatörténeti kiállítás delmagyar.hu, 2013. október 1. - Szentes számos olyan látnivalóval büszkélkedhet, amely miatt felkeresik a várost a turisták, ha éppen sikerül bejutni...
Rólunk írták – 150 éves a posta Csorváson Csorvási Híradó, 2011. szeptember 30. - Írás a helyi újságban a csorvási posta 150 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségről és kiállításról. ...