Postatörténeti vetélkedő nyugdíjasoknak

Szentes, 2013. április 16. –  Ezen a napon igencsak megtelt a Szegedről Szentesre induló autóbusz: több mint 30 szegedi nyugdíjas utazott vele Szentesre, a dél-alföldi postatörténeti kiállításra.

Már útközben hallani lehetett, amint a különböző csapatok tagjai egymás között Bell, Baross Gábor, Gervay Mihály nevét emlegetik. Mindenki tudta, hogy egy postatörténeti kiállítás megtekintése, majd azt követően egy postatörténeti verseny vár rájuk.

A versenyre négy csapat nevezett 20 fővel, valamint 16 vendég látogatóként és drukkerként volt részese a rendezvénynek. A Postások Szegedi Nyugdíjasok Egyesülete nevében Csányi Lászlóné köszöntötte a vendégeket, és mentette ki elnökünket, aki sajnos betegsége miatt nem lehetett jelen a versenyen. Ezt követően Tóth László a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány kuratóriumának elnöke ismertetőjében elmesélte a kiállítás 10 évvel ezelőtti létrejöttének körülményeit, majd közösen megtekintették a hat teremből álló kiállítást. Minden teremben sok információ hangzott el. Menet közben ezt a versenyzők feszülten figyelték és szorgalmasan jegyzeteltek. Akkor még nem sejtették, hogy a következő órában milyen kérdések köszönnek majd vissza. Úgy gondolták, hogy inkább többet írnak, abból baj nem lehet.

11 órakor vette kezdetét a vetélkedő. Nagyné Edit pedagógusi rutinnal vezette a versenyt. Írásbeli feladatlapok, szóbeli kérdések, majd írásbeli villámkérdések következtek. A résztvevők kivetítőn láthatták Magyarország utolsó lovas kézbesítőjét, hallgathatták Postás Józsi dalolását, de a könnyed szórakozás utáni kérdések egyeseknek komoly agytornát jelentettek. A háromtagú zsűri lelkiismeretesen és igazságosan látta el feladatát.

Megszületett a végeredmény: I. helyezett a Szegedi Amatőr Alkotók Köre, a II. helyezett a Rókusi Nyugdíjas Egyesület, a III. helyezett pedig a Virágzó Nefelejcs Nyugdíjas Egyesület  lett. A Postások Szegedi Egyesületének Morse csapata (akik aktív korukban nem postások voltak) különdíjat kapott.

A versenyzés után a közös falatozás és beszélgetés jó levezetés volt. Élményekben gazdagon és egy szép emlékkel gyarapodva tértek haza Szegedre mindazok, akik e nap részesei voltak.

VIDEÓ A RENDEZVÉNYRŐL

Készítették: Kiss János, Marton Ferenc, Szécsényi Józsefné