Postatörténeti rendezvény a szanki könyvtárban

Szank, 2017. december 14. – Ezen a napon Szankon rendeztek estet a Magyar Posta történetéről és helyi emlékeiről, a KönyvtárMozi című, Bács-Kiskun megyei rendezvénysorozat keretében.

Az est felkért előadója Bicskeiné Csányi Mária, ny. kiskunfélegyházi postavezető, alapítványunk Bács-Kiskun megyei képviselője volt. Az ő beszámolóját idézzük:

Vetítésre került Szoboszlai Péter „100 éve történt” sorozatából a „Levelet hozott a Posta” című animációs film. Ezt követően az önálló Magyar Posta 150 évéről tartottam prezentációt.

A résztvevőket Szabó-Mikor Éva könyvtáros fogadta. A program 13:00 órakor kezdődött és 15:15-ig tartott. Szank Posta 2018-ban lesz 110 éves, de történetéből viszonylag kevés információt tudtam a hallgatóság elé tárni. Mihalik Ferenc nyugdíjas kézbesítő vállalta, hogy összegyűjti a faluban az idősebb emberektől mindazokat az információkat, amelyek segítenek feltárni az 1908-tól működő posta életét. A jelenlegi postavezető, Rokolya Lászlóné közvetítésével majd dokumentáljuk a hallottakat az utókor számára. A prezentáció után Mihalik Ferenc mesélt a kézbesítés „szépségeiről”. A jelenlévők aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Egy nagyon jó hangulatú rendezvénynek lehettem ismét részese.

Bicskeiné Csányi Mária